Hírek

2018-07-22

PM La Conta Z sikerei Somorján

A júliusi samorini CSI**-os versenyen Horváth Balázs és PM La Conta Z sikert sikerre halmoztak. A 11 éves pej kanca a három nap alatt két harmadik és egy első helyet szerzett a 135-140 cm-es versenyszámokban.

 

Foto: Sibil Slejko

2018-05-13

Felnőtt Grand Prix Kecskemét

A még csak 8 éves sárga kanca, PM Chaccera először indult Horváth Balázzsal GP versenyszámban, ahol a hibátlan alappálya után az összevetésben sem hibázott, így a második helyet szerezte meg a páros.

2018-05-12

PM Casello sikere GP versenyünkön

PM Casello fedezőménünk nyergében Horváth Balázzsal starthoz állt a csütörtökön kezdődő GP kiemelt versenyünkön a 145 cm-re kiírt kétfázisos versenyszámban. A pej mén ezen a magasságon is magabiztosan ugrott és nagy örömünkre lovagolhatóságát is újra bizonyította, hiszen a szűkebb fordulókkal időben is le tudta győzni a mezőnyt, így Balázs megszerezte a győzelmet.

 

Csak így tovább!

2018-04-29

CSI** Samorin/SVK

A szlovákiai Somorján megrendezett CSI**-os versenyre lovasunk Horváth Balázs két utánpótlás korú kancával utazott. Mindkét ló jól szerepelt a hazai versenyeken, így ideje volt megmérettetni őket egy külföldi nemzetközi mezőnyben is.

Első nap PM Chaccera (Chacco-Blue - Silvio I) a 140 cm-en egy verőhibát vétett, viszont PM Quintera (Q-Breitling - Calvados) már begyűjtött egy 5. helyet a 125 cm-es hiba-idős számban.

Másnap aztán Chaccera is jobban szerepelt, a 145 cm-en egy szép 5. helyet szerzett, míg Quintera egy nyolcadik hellyel örvendeztetett meg minket.

Szombaton Balázs Quinterát egy 130 cm-es, összevetéses számban indította, ahol az összevetésben 18 induló közül tudtak a legjobbak lenni, így az eredményhirdetésen a Magyar Himnuszt hallgathatta a közönség.

Chaccera élete első nemzetközi Nagydíjában állt starthoz 145 cm-en, ahol két apró verőhibát vétett, de magabiztosan teljesítette a feladatot.

Az utolsó nap jól kezdődött, Balázs és Chaccera magabiztosan utasították maguk mögé a mezőnyt a 140 cm-es összevetéses versenyszámban, így megint a Pataki Ménes párosának szólt a himnusz.

Quintera pedig egy pontgyűjtő versenyszámban startolt, ahol aztán a Joker ugrást ütötte.

Összességében mindkét ló remekül szerepelt, reményteljes formát mutatott, így bizakodva várjuk velük az elkövetkezendő versenyeket.

Gratulálunk, Balázs!